. Ma Emma napja van.
DK- A GYERMEKEK JOGA AZ OKTATÁS ESÉLYEGYENLŐSÉGE
2017-06-15 14:22:17
DK-  A GYERMEKEK JOGA AZ OKTATÁS ESÉLYEGYENLŐSÉGE

DK- A GYERMEKEK JOGA AZ OKTATÁS ESÉLYEGYENLŐSÉGE

A DK programjának egyik kiemelkedő eleme az oktatás, mint az ország kiemelkedésének alapvető erőforrása. Ebben nem sok párttal versenyeznek. Hogy a tanév vége, rengeteg szabálymódosítás, hír mit jelenthet a szülők és a diákok számára, erről a Győri Választókerületi Elnökség közleményt adott ki.

 

 

Az adófizetés értelme, hogy oktatásra, egészségügyre , nyugdíjra, biztonságra számíthatnak az állampolgárok, családok.
2016 május végén azt mondtuk a győri szülőknek, figyeljenek, mert gyermekeik nem azt a képzettséget, esélyt kapják, amit a középiskolai jelentkezéskor gondoltak.


Parragh László Kereskedelmi Kamara országos elnöke nyilatkozatai után már attól kell tartani, hogy az általános és fejleszthető tudás helyett, gyorstalpaló NC esztergályos tudás kell, amit majd nem lehet használni akkor, amikor a robotok kezelik a gépeket a közeli jövőben.


A Fidesz hű emberei azt sem mondják ki, hogy ennek következtében a szűk szaktudással, széleskörű alapok és nyelvtudás nélküli fiatalok külföldi munkavállalási esélyei is csökkennek.A nyelvvizsgához kötött egyetemi felvételi, és a megvont kiegyenlítő pontrendszer nélkül csak a meggazdagodott elit gyermekei készülhetnek a felsőoktatásba, ami egyértelműen a szegények kitörési lehetőségét szünteti meg, tovább duzzasztva a szégyenletes magyarországi szegénységet!


Ebből nem több és jobb munkaerő, hanem több szociális probléma, és bizonytalanság keletkezik, ami a vállalkozóknak sem jó!

Ugyanakkor az iskolai lőterek tervével, az iskolai fegyverismeretei oktatással az alulképzett, esélytelenné váló emberek elkeseredettségükben fegyverrel kereshetik az igazságot, mert ahhoz legalább érteni fognak?

A DK tiltakozik a gyerekek, fiatalok sorsáról Falanxter és Taigetosz logikával dönteni akaró Fidesz -KDNP ámokfutás ellen! Felhívja a családok figyelmét, hogy az Orbán kormány intézkedései gyermekeik esélyének szétzúzását eredményezi, amit a szülők sok pénz kifizetésével is csak részben pótolhatnak.

 

A Fidesz iskolarendszeréből kikerülő fiatalok kiszolgáltatott minimálbéres munkaerőként indulhatnak az életbe, kezdhetnek családalapításba, és ha nem sikerül, dühükben a fegyverismereteikhez is nyúlhatnak. Nem ezt a jövőt akarjuk , különösen a bőnyi rendőrgyilkosság és a soproni lőtéri gyilkosságok árnyékában nem!

A DK jövőképe az esélyteremtés, hogy aki tanulni akar tanulhasson, aki dolgozik, abból tisztességgel megélhessen, a beteg gyógyulhasson és az idős ember megélhetése, biztonsága meglegyen! Ehhez több tudás, több szabadság,  több Európa, több partnerség és versenyképes bér kell!

 

Demokratikus Koalíció
Győri Elnöksége

Utoljára frissítve: 2017-06-15 14:27:50

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseke...
Bővebben >>