. Ma Csongor napja van.
Fenntartható mezőgazdaságot oktatnak
2015-04-12 01:56:17
Fenntartható mezőgazdaságot oktatnak

Fenntartható mezőgazdaságot oktatnak

A Nyugat-magyarországi Egyetem Győrben mutatta be azt a három intézmény összefogásával megvalósuló, mintegy 864,18 millió forintnyi Európai Uniós támogatású projektet, amely a fenntartható mezőgazdálkodáshoz (hulladékgazdálkodáshoz, szennyvízkezeléshez, megújuló energiaforrásokhoz) kötődő, sokrétű képzési rendszereket kínál a felsőoktatásban tanulók számára.

 

A projekt a gödöllői Szent István Egyetem vezetésével, a Nyugat-magyarországi Egyetem és a Nyíregyházi Főiskola részvételével létrejött konzorcium közös munkája. A nemzetközi jelentőségű projekt fenntartható mezőgazdálkodáshoz kapcsolódó képzési rendszereket kíván kiépíteni és közvetett célcsoportja minden olyan hallgató, aki környezetmérnöki, hulladékgazdálkodási, vagy megújuló energia területen felsőoktatási képzésben vesz részt ezáltal a szemlélete, gazdálkodási céljait munkájában a fenntartható fejlődés és a megújuló energia és termőhelyi adottságok figyelembevételével tudja és képes majd elérni.

 

Dr. Beke Dóra, a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának egyetemi docense elmondta „A program a hulladékgazdálkodás és a szennyvízkezelés témája mellett olyan előremutató oktatási anyagokat is nyújt, amelyek a hulladékok és a belőlük készült melléktermékek termőföldön történő hasznosítására, illetve az energianövények és a biomassza termelésére készítenek fel. A „jövő mezőgazdaságát” leképező képzési rendszer nem csak az energiahatékonyságot és a talajtermékenység megóvását, hanem a kisebb ökológiai rendszerek létrehozását is igyekszik fókuszba helyezni.

 

A projekt eredményeként hatékony, interaktív tudáscsere is lehetővé válik a szakmai szervezetekkel és a gazdasági szereplőkkel együttműködésben. Ezen felül kialakítás alatt áll egy, a hulladékgazdálkodás, szennyvízkezelés és megújuló energiarendszerek nemzetközi szintű oktatásában hathatós segítséget nyújtó, angol nyelvű e-learning felület is.

 

Dr. Beke Dóra hozzátette: „Törekedünk a külföldön már régóta alkalmazott, ún. „jó gyakorlatok” („best practice”) elsajátítására és a magyar oktatási rendszerben való adaptálására. A tudáscserét tanulmányutakkal is elősegítettük az oktatók, intézményi képviselők, és döntéshozók részvételével. A projekt során külön hangsúly helyeződött az oktatók továbbképzésére, emellett a felsőoktatási intézményi karrierirodák szervezetfejlesztését, integrációját tűztük ki célul, amelynek keretében a konzorciumi tagok között összehangolt felsőoktatási munkaerőpiaci modellt vezetnek be.”

 

Az „Ágazati együttműködés a hulladékgazdálkodás, szennyvízkezelés és megújuló energia képzési rendszerének fejlesztése érdekében” című program 2013.04.14-én indult és 2015.06.30-án zárul.

 

A megvalósuló célok mellett a mezőgazdasági felsőoktatásban tanuló genereációk új szemléletet visznek magukkal a gyakorlati mezőgazdaságba.

 

(szerk)

 


 

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Karsai Dániel akként döntött, hogy 2024. március 31. napjával befejezi az ügyvédi tevékenységét és egyúttal ki...
Bővebben >>