Vannak nevek, melyek jelentenek valamit. Hol hétköznapivá válik, hol elrettentő fogalom, hol pedig az emberiség, önmaga megbecsüléséért való küzdelmében kiemelkedő embertársunk neve válik fogalommá. Ebben a sorban, immár véglegesen bekerült egy újabb név, de kevesebben lettünk egy igazán értékes és velünk élő példával.

Nelson Mandela 1918-ban született, amikor Magyarország még hadban állt a világgal. Mandela életútja a törzsi , családi keretekből, a fehérek társadalmának megtűrt peremén, tanulással történő kiemelkedés volt. A megszerzett tudással azonban a feketék jogaiért küzdött. Az apartheid rendszer kérlelhetetlen ellenfele volt, de a küzdelme nem elvtelen ellenségeskedés volt, hanem az emberi méltóság küzdelme az emberek szűk és fehér csoportjának felfogásával szemben. A faji megkülönböztetés rendszere a vele való küzdelemben anyagilag és erkölcsileg is megbukott, és végül a kompromisszumok, a tolerancia és az együtt egymásért elv érvényesítésével nem csak a hatalomváltást érte el, nem csak azt, hogy a feketék kerüljenek hatalomra, de azt is, hogy a fehérek és feketék induljanak el egymás mellett és egymás felé, mert ez a közös boldogulásuk egyetlen lehetséges útja.

Feketék és fehérek az apartheid rendszerben elkülönüléssel, szegregációval, mély megvetéssel, kizsákmányolással, képzetlenséggel büntették egymást. A fehérek isteni joguknak tekintették a feketék alávetését, megvetését, és ehhez erőért Istenhez imádkoztak!

Az 1990-ben induló egyezkedési folyamat kiegyezéssé vált és Mandela elnökként, abban az országban ahol 27 évet börtönben töltött, nem a bosszú, hanem az egyesítés munkáját indította el.

Mandela elérte azt, hogy Dél-Afrika nemzeti sportját játszó nemzeti válogatott néger játékosokkal is játszon, és a szurkolók ne csak fehérek lehessenek, hanem feketék és fehérek, mert Dél Afrikaiak! Egyesítette az addig egyesíthetetlennek tűnő népeket nemzetté.

2004-ben mondott le, egészségi állapota miatt, de igazi apja maradt népének, és élő példája az emberek együttműködésének.

Azóta Dél Afrika a legjobban fejlődő országok között teljesít a világban, bizonyítva azt, ha egy nép nem megosztott, akkor fejlődik és versenyképesen fejlődik. Művét a világ vezetői egymással versengő látogatásokkal ismerték el, és örültek egy Mandelával eltöltött fél órának, egy közös fotónak!

A rögbi világjátékok után a 2010-es Labdarúgó Világbajnokság megrendezése is egy példás békefolyamat elismerése volt, ahol Dél Afrika lett a győztes.

Utóda, Jacob Zuma köztársasági elnök azt mondta: "A nemzetünk elvesztette a legnagyszerűbb fiát. Pontosan az tette őt naggyá, ami egyben emberivé is. Azt láttuk benne, amit magunkban is keresünk"

Érzünk valami párhuzamot a saját sorsunk és Mandela sorsa között? Kellene nekünk is egy Mandela?  Szerintem a példája, tettei tanulsága is elég, mert a saját sorsunk a mi kezünkben van.

De, a reményt köszönjük, Nelson Mandela!

-ZaH-