Az évfordulókról megemlékezni mindig jó, tisztességes, a gondolkodó, történelemből tanulók számára pedig hasznos.
Sok ünnepi, hivatalos megemlékezés mellett megkértük a történelem értékéről sokszor megemlékező megyei közgyűlési képviselőt, Szabó Zoltánt, írjon egy cikket, amit változatlanul közölhetünk, terjedelmi korlátok nélkül.
A Fotók a szerző személyes felvételei
(szerk)
Október 6. - "Kik érted haltak, Szent Világszabadság..."
A nemzeti tudat része a történelemben máig vezető út tanulságainak tudása, a fejlődésért áldozatot hozók tisztelete, példájuk megbecsülése.
Az már nem egy gerincesség a nemzettudatban, hogy a tegnap még hősök, ma elfeledett -esetleg megtagadott- példákká enyésznek, mert az épp aktuális hatalomnak nem kényelmes az eszme, az emberi minőség, az áldozatvállalás módja.
Az meg egy nemzet lesüllyedése, ha az eszméit , hőseit, példaképeit úgy cserélgeti mint más az alsóneműt.
Kevés olyan tiszta áldozat, megrázó mementó van, mint a magyaroknak az aradi 13 hőse, mártírja és a 14. akit a Budán kivégezett Batthyány Lajos , aki az első , szabad, független minisztériumot vezette és ezzel minden mai magyar miniszterelnök jogelődje.
Megölte őket a rettegés, a félelem a változástól, a hatalom elvesztésétől. Rettegés attól, hogy császár, cár, király nélkül is élhet egy nép, elnyomás nélkül is van fejlődés, és a gyűlölet a másság, a szabad gondolkodás elleni írtózás!
A Habsburg udvar megtalálta a szövetségest az orosz cárban, és sok magyar császárhű főúrban, megtévesztett , összeugrasztott nemzetiségekben, megtalálta a végrehajtót Haynauban aki az orosz csapatoktól tálcán kapott foglyokon totális leszámolásba kezdett. A szabadságharc sok elesettje sebesültje harcban , eséllyel hozott áldozatot, de az aradi 13-nak az esélyt sem adták meg!
A nevek felsorolása legyen itt tisztelgés:
Golyó általi halállal haltak-
Kötél általi halállal haltak-
Azonban minden áldozat hiába való, ha nem értjük, mit köszönhetünk nekik, és ki mikor mit pocsékolt el később az önfeláldozásuk erejéből!
A szabadságharc leverését a világ tudomásul vette, de az aradi vérengzés közfelháborodást keltett a nagyvilágban. A katonákat azért büntetni, mert népükért harcolnak, a parancsnokokkal példát statuálni, mert szolgálták országukat, államukat mindennek a felrúgása volt, és elárulta a hatalom gyengeségét, embertelen félelmét.
Ha valaki most áthallást vél felfedezni Őcsény és az aradi 13 áldozata között, ne lepődjön meg. Emberek éltek akkor is. Hatalmat, biztonságot félteni, gyűlölve rombolni akkor is ugyanúgy tudtak, mint önfeláldozóan a hazáért, népért küzdeni, akkor is, ha nem mindenki értette, miért e harc, békétlenség, forradalom, áldozatvállalás.
Csak ma , a virtuális és média térben is létrehozhatók igények, félelmek, rettegések betegségtől, öregedéstől, idegentől, változástól, eltakarhatók a szegénység, szabadság és jog elvonás, esélyrombolás, lopás, mert emberek vagyunk és azt hisszük, csak igazság írható a plakátra, csak igazság olvasható, hallható látható. Pedig a virtuálisan bármi előállítható, és ha az manipulál, akkor az könnyen lehet tisztességtelen, célzatos, romboló, józan gondolkodást lebontó!
Azok, akik elítélték, kivégezték a tábornokokat, a „parancsteljesítők” is bűnösök lettek. Nem véletlen, hogy Haynau is lemondott, mert rájött tettei súlyára, mert átlépett egy vonalat, egy láthatatlan határt, amiért egyáltalán katonának érdemes volt létezni, bármely ügy vagy bármely nemzet oldalán.
Miért mondhatjuk mégis, hogy az aradi 13-nak oly sokat köszönhetünk, amit csatatéren kiküzdeni nem tudtak?
Áldozatuk nem csak erkölcsi győzelem volt, hanem a Bach korszakban a magyaroknak és a szabadságharcban a lehetőséget látó más nemzetiségeknek is tartást adott, és egy gazdasági ellenállást a Habsburg birodalommal szemben. Ez a gazdasági, politikai elnyomás, a méltósággal viselt megszállás gazdaságilag is jelentősen gyengítette a birodalmat, ami a Krími és balkáni konfliktusok sorában bizonyította a birodalom gyengeségét, bénultságát. Az elnyomás fenntarthatatlansága vezetett a kiegyezéshez.
Nem állítom, hogy ez az aradi 13 áldozatának köszönhető, de a szabadságharc katonai, gazdasági teljesítménye, az aradi 13 mártír sorsa és az ebből erkölcsi erőt merítő polgárok, parasztok, értelmiségiek ellenállása megegyezésre kényszerítette az elnyomót.
A Kiegyezés utáni Magyar Királyság egy gazdasági csodát teremtett, aminek mai napig látható jelei vannak Budapest és minden magyar város arculatán a Kárpát-medencében. Ugyanakkor a panamázás, a dzsentri világ, a korrupció mind-mind a problémák tömkelegét termelte. Ami megalázása a hősök emlékének és élősködés az áldozatukra épülő ország testén.
A nagy kivándorlási hullámok is ekkor erősödtek, mert nem volt érték az ember, nem volt fontos a megbecsülés, de fontos volt a panamázás, az uram-bátyám világ, a magyarkodás, a nemzetiségek elnyomása, az előjogokhoz való görcsös ragaszkodás, a Habsburg udvar legteljesebb megelégedésére.
Ellentmondás? Igen, de főleg tapasztalat! Mert a legnagyobb önsorsrontást az ország az I világháború kirobbantásával, eszetlen, cél nélküli háborús lelkesedésével és elkövetett hibáival okozta. Gyakorlatilag a magyarság egész XX. századi történelme ezen esztelen, buta gőggel elkövetett hibájáról és annak következményeiről szólt.
Az EU létrejötte arról szól, hogy Európa gondolkodói a II, világháború végére rájöttek, Európa népeinek egymással szembeni konfliktusban semmilyen nyerési lehetősége nincs, viszont egymással sorsközösséget, szolidaritást vállaló népek, kultúrák sokszínűségében a világot formáló erő, az emberiség nagy lehetősége rejtőzik, ami minden egyes ember számára a béke, a biztonság, a jólét jövőjét garantálja.
Az európai belső határok feloldása a párizsi-trianoni határok okozta károk helyrehozása mellett, a népek, régiók együttműködését, e sok kultúra egyenrangú és mégis tisztességesen egymástól tanuló, egymással versengő világára épül.
A napóleoni és később az elnyomás Szent Szövetségi Európájában az utazás, a mozgás, a kereskedelem, a pénzügyek ha nem is akadálymentes (pl.Útlevél nem volt alapjog), de egyre bővülő volt. Ebből a fejlődésből Magyarország jól láthatóan leszakadt. Az egész reformkor, az szabadságharc ezt a lemaradást , ezt a gúzsba kötést akarta felszámolni.
A mai Magyarország, az EU tagállamaként minden joggal és kötelezettséggel rendelkezik, mint állampolgárai mint hivatalai, kormányzata révén, amiért a szabadságharcban, a világszabadság eszményében álomnak tűnt.
Az aradi 13 mártírhalála, az első második világháború áldozatai, halottjai, a koncentrációs táborok legyilkoltjai, a Dunába lőttek Budapesttől a Vajdaságig, az 56-os áldozatok és menekültek bennünket is oda emelt, azon népek családjába, akik oly sok áldozatot hoztak a felismerésért! Az elnyomás nem emel fel egy népet, és Európa népei egymással küzdve csak gyengébbek lesznek, viszont együttműködéssel megerősödeek!
Ezen egyszerű igazság, oly tényszerű és elborzasztóan nagy az áldozatok ismeretében, hogy a „nemzeti szuverenitás”, a „majd mi megvédjük Európát az EU-val szemben”, oly avit, oly átlátszóan gonosz, felelőtlen és alkalmatlan szemlélet, ami még ráerólteti magát, és fájdalmasan torzítja a magyar embrek tudatát, ami az őcsényi rettegés, és aljas rongálás, fenyegetéshez vezetett.
Jó, ha tudjuk, az aradi 13 között alig volt mai értelmezés szerinti magyar, de meghaltak a magyarok szabadságáért, jövőjéért, Európa népeinek szabadságáért.
1849 után még háborúkban, népirtásokban mintegy 100 millió európai halt meg köztük sokmillió magyar, és ha nem értjük az üzenetet, mindig lesznek olyanok, akik rasszizmussal, nacionalizmussal, félelemmel, gyűlölettel, pénzzel pénzért rávesznek tömegeket az önpusztításra. A túlélők sok halál utáni békevágya hoz józanságot, megértést, szolidaritást! Amikor erre gondolunk, nem józan belátás, hogy áldozatok nélküli út is létezik?
Fejet hajtok, és azt remélem, mások is megteszik, elgondolkodva, mit kaptunk örökül, és mi múlik rajtunk!
Szabó Zoltán
Megyei önkormányzati képviselő
Demokratikus Koalíció
