1920.junius 4.-én, Horthy Miklós által kinevezett, és egyébként csak pár napig létező „projekt kormány” aláírta az I. világháborút Magyarország számára abszolút vesztesként lezáró békeszerződést.
A történelem az élet tanító mestere, azoknak akik a győzelmeiket nem értékelik túl, és azoknak is, akik a vereségből tanulnak, és küzdenek tovább.

97 év távlatából a reális, objektív értékelés lehetőség, kivéve, ha valakiknek nem ez az érdeke. Erről beszél  Szabó Zoltán, a DK megyei képviselője. Az  évszázados út fő lépései objektív áttekintésére bővebb terjedelmet hagytunk.

Hh: A baloldalt sokszor éri a vád, hogy Trianon fájdalmát, tragédiáját nem érti, nem osztozik ebben a néppel. Mi a véleménye erről?
Ez egy hamis állítás, amit a Kádár rendszer alatt, részben internacionalista , értsük alatta -a szocialista országok között nacionalista ellentétek nem lehetnek- értelmezés, okán egy szimpla elhallgatás, a nem létező kérdéssé tétel okozott. A rendszerváltással újjá éledő jobboldaliság szereplői pedig pontosan ezzel kívántak különbözni az új eliten belül.  Ennek is reálpolitikai oka volt, de kezdjük azért az elején.

Az Osztrák –Magyar monarchián belül a Magyar Királyság területén a kiegyezés után óriási gazdasági fejlődés indult meg. Igaz, a mezőgazdaság  modernizálódása okán több milliós vidéki tömeg vándorolt az iparosodó városokban, és ha ott nem volt munka, akkor kivándorolt, pl. Amerikába.  Ez a fejlődés Európa élvonalába repítette az országot, de több alapvető ellentétet is felerősített.

Ilyen volt nemzetiségekkel szembeni, sokszor durva és erőszakos magyarosítási törekvés, amely addig ment, hogy a hivatalnok állása azon múlt, hogy a neve magyarrá vált-e vagy az örökösödési illetékben nagy kedvezményt kaptak a magyarosított nevű örökösök.

Ide tartozott a monarchia irányítási modellje, ahol pl a cseh arisztokrácia és elit jóval nagyobb szerepet kapott a pénzügyek vagy külügyi, de a katonai területen is, mint a magyar elit. Így a magyar társadalom politikai , gazdasági vezetése egy , világtól elzártabb burokban létezett.  A magyar elit nem mozgott otthonosan a világ érdekérvényesítő küzdelmeiben, mert nem kaptak felelős szerepet, ahol a döntéseken keresztül megtanulták volna azt a világi látásmódot, ami nélkül nem lehetett sikerrel belépni a XX. századba. Kevés a jó föld, a sikeres mezőgazdaság, a fejlődő malomipar, élelmiszer ipar, a vasút hálózat, a gépgyártás,  a fejlődő városok, ha az országot vezetők nem értik a világot,és abban a saját lehetőségeiket, felelősségüket. Andrássy Gyula , Tisza István és Baross Gábor inkább kivételek voltak a dzsentrisedő világban.

Ehhez jön még az iparosodó társadalomban a kizsákmányolás okán erősödő elégedetlenség.
Magyarország így jutott 1914.július 28.-i Szerbia elleni hadüzenethez, majd másnap a „nagy háború” első ágyúlövéséhez. A szarajevói merénylet túlértékelése ebből a szempontból történelmileg hibás. Mert akkor miden merényletet világégés követhetne, azonban az tény, hogy az osztrák hadvezetésnek ez egy ritkán adódó, „szerencsés” Casus belli  volt, amit az is jelez, hogy a merénylet után 30 nappal már dörögtek a fegyverek. 30 nap alatti felkészülés pedig ma sincs, nemhogy akkor.

A Magyar Királyság tragédiájának az az alapja, hogy ebben a háborúban semmilyen kézzelfogható cél, eredmény , nyereség nem látszott. Tisza István ellenkezésének is ez volt az alapja, amit végül is a királyhűség okán adott fel.  Nem írják a történelem könyvek, de Magyarországon egyetlen rétegnek volt kézzel fogható érdeke a háború, az pedig a hadiszállítók. A magyar ipar épp egy kis visszaeséssel küzdött, amikor a háború, a hadirendelések lehetősége a mentőövet jelentette. Inkább hiszek azoknak, akik azt mondják, hogy a 1914 júliusában a magyar sajtóban győzedelmeskedő háború pártiság, a királyhoz, a hazához hűség és a nacionalista szerbellenesség, mai szóval marketing kampányát,  ezek a beszállítói körök fizették.  Politikailag a gazdasági életben erősödő román, szlovák, horvát gazdasági körök önállósodásának elnyomására is jól jött a háború párti felfokozott hangulat. De, ezek pitiáner tételek voltak a várható áldozatokhoz képest.

Félreértés ne essék, akkor senki nem sejtette, hogy az addigi, 1-2 hónapos hadmozdulatokkal , csatákkal lezáródó , elszigetelt háborúk helyett egy végletes, óriási technikai eszközrendszert, gépesített gyilkolást, az emberi humánum végzetes lerombolását elindító pusztulás felé indul el Európa, és a világ. De, ez nem mentség, csak a tárgyra koncentráló, szűklátókörű gondolkodás sokadik csődje, ami sok millió halott és megnyomorított ember áldozatát hozta el.

Az első tanulság, hogy a döntések következményei áttételesek is, amelyekért a döntéshozók  felelősséggel tartoznak, vagy pedig alkalmatlanok rá.  Ezért különös mementó I. Ferenc  József döntést hitelesítő mondata:” Mindent Jól meggondoltam, mindent jól megfontoltam…” 

A következmények tekintetében így utólag elképzelhetetlen, hogy akár a legkisebb fogalma is lett volna bármiről. De, az uralkodók személyes képességeinek a birodalmak mindig kiszolgáltatottak. Ez ma is így van! Trump elnök sem kivétel, bár nem abszolutisztikus vezető.

Hh: Miért lett Magyarország a „nagy vesztes”?
A háború eseményeit ugorjuk át.  A lényeges időpont 1918. október 30. Ekkor a Magyar Királyság területén egyetlen egy antant katona nem állomásozott, kivéve talán, ha hadifogoly volt.  Ezen a tényen nem érdemes vitatkozni, de ettől érdekes a Trianoni békediktátum  tartalma.  A magyar elit úgy hagyott abba egy háborút, szó szerint csapot-s papot otthagyva, hogy fogalma nem volt, milyen pozíciókkal lehet egy békét létrehozni. Ez a magyar uralkodó osztály bűne, és  akik ma a jobboldal nevében ezt az elitet dicsőítik, azért ezt a számlát csatolják a dicsőség költségeihez. Itt azért meg kell említenem, hogy a mai világ, EU viszonylatában a mai magyar jobboldal tényleg örököse ennek az elvakult, felelőtlen szolgai haszonlesésnek.

Tehát az első ok: az akkori magyar elit szó szerinti fogalmatlansága a változó világ valódi tényezőiről.

A második: a nemzetközi szintű érdekérvényesítésről történő évszázados leszokás. A magyar  uralkodó elit a Rákóczi szabadságharc és a 1848-49-es szabadságharc kivételével nem is kezdeményezett önálló külpolitikát, és ha esetenként mégis, az belpolitikai pozíciók biztosítására szolgáló segítségkérés, elköteleződés volt. Ami a kolduló külpolitika típus esete.

A harmadik: a háborúba belefáradt, anyagilag és emberileg elnyomorodott tömegek hatása. de ez minden országban így volt, tehát ez nem hátrány, csak tényező.

Károlyi színrelépése a fentiek okán egy jó szándékú, vízfelszínen maradást célzott meg, miközben nem volt megoldási stratégiája. Ezért következhetett be az, hogy az egyébként 1916-17-re legyőzött Szerbia és Románia, francia menedzseléssel követelésekkel állhatott elő. Itt a Vyx jegyzékekre gondoljunk.

A szociáldemokratáknak-kommunistáknak történő hatalom átadás 1919 márciusában erőpolitikai realitás volt, aminek az arisztokraták nem örülhettek, de elképzelés és stratégia hiányában fogalmuk sem volt egy alternatíva felállítására. A mai létező jobboldali történelem szemlélet ezt a kérdést egyszerűen nem teszi fel, viszont Károlyi Mihályt teszi bűnbakká.
Sokan hibáztatják a nemzetiségeket, de ez ismét reálpolitika. A nemzetiségek már 1848-ban is jelentkeztek igényeikkel, amelyet akkor a bécsi udvar használt fel. Kossuth Lajos utolső rendeleteinek egyike volt a nemzetiségi jogok deklarálása. A Kiegyezésből, nem véletlenül, Deák Ferenc is kihagyta őket, így aki azt hitte, hogy a nemzetiségek igényei megszűntek, az nem reálpolitikus, hanem álmodozó.

A Tanácsköztársaság sok vitára adhat okot, de a tények a következők: Ténylegesen honvédő háborút az Antant csapatokkal szemben csak a tanácsköztársaság szervezte hadsereg folytatott.
A háborúért felelős elit elleni politikai és személyes fellépés, a munkások helyzetbe juttatásának terhei, a háborús terhekhez képest eltörpültek. Ettől még erőszakosak voltak, de a frontról hazatérő emberek, katonák viselkedése, a frontok pokla után nem hordozott humánumot. Erre utaltam az elején, a humánum összeomlásával, ami a huszadik század antihumánumát meghatározta, beleértve a haláltáborokat is később. Ez is a következmények része. És aki  itt az atrocitásokat ma megítéli,de  ezt a tényt mint okot elfelejti, az  a háború kirobbantóit, felelőseit mentegeti. Ez a megállapításom Szamuelytől  Prónayig, mint akár hírhed végrehajtókra is  igaz, attól függetlenül, melyik oldalon ténykedtek.

Ide tartozik az is, ami azért itt a Rábaközben különösen személyes, hogy Szamuely terrorja a frontok ellátását, a katonák toborzását gátolók ellen is szólt. És az áldozatok akkor kire hallgattak? Akiknek az ország védelme vagy a vörös uralom megbuktatása volt a fontosabb? Sok áldozat itt a Kisalföldön úgy halt meg, hogy nem értette, azért hal meg, mert ellene van annak, amiért egy évvel korábban akár a gyermeke meghalt a fronton. Ezek a történelmi paradoxonok? Szerintem meg a becsületes egyszerű emberek áldozattá tétele.  

 
Ha már Prónayt említettem. A  dunántúli ámokfutása, akasztásai, majd a budapesti terrorja gyilkosságok tucatja, a humánum megtagadása, miközben a soproni honvédő harca a soproni népszavazás kikényszerítéséhez hozzájárult. De,elképzelhetjük kedves agitálását a Magyarországhoz tartozás mellett. 

Az erőszakos módszerek a XXI század Európájában már megengedhetetlenek, és nincs kivétel, politikai , ideológiai nézettől függetlenül!

1918-19-ben, az akkori  magyar uralkodó elitnek sem képessége nem volt a monarchia utáni függetlenséghez, sem társadalmi támogatottsága a nemzetiségek és a városi munkásság részéről. Ezért Horthy , mint egy alkalmas ember, alkalmas időben alkalmas helyen az úriosztály érdekei  védelmében elvállalta az Antant által meghatározott ország méretben az új magyar állam megszervezését.

Az antant ezért támogatta őt minden erővel a hatalomba. Ő vállalta, hogy Magyarország soha többé nem választhat Habsburg uralkodót, és a párizsi béke elfogadását úgy fogadta el előzetesen, hogy fogalma nem volt annak anyagi következményeiről sem. Egyébként ezt emlékirataiban be is vallja.  

De, történelmileg igaz, ekkora felosztást tartósan nem lehet fenntartani, ha a gazdasági érdekek mást követelnek. Viszont Horthy a buta revíziós ügyeskedéseivel  a következő világháborúban megerősítette a vesztes pozíciót.

 Ugyanis a trianoni béke szétvágta a Kárpát medence addig sikeres, integrált fejlődését. Minden utódállam a saját államiságára, nemzeti alapjainak, hegemóniájának megteremtésére annyit áldozott, hogy az európai gazdasági versenyben eleve hátrányba kerültek, így a Közép-Európai mozdony széthullott alkatrészekre, és ezért a XX század végére, az országhatárokkal szabdalt térség lemaradt a fejlődésben. Ez nem csak a szociaista rendszer problémája. Mert az csak konzervált egy gazdasági, hatékonysági szintet, amit a világ túlhaladt.

De, a térség államainak fejlődése, iparosodás, hatékonyság csak az Európai Unióba belépéssel tudott felgyorsulni a teljes Közép és Kelet Európai térségben.   Ez mára bizonyított tény.

A veszteség mértéke objektíven, a két világháborús jóvátétel kifizetése és az elvesztegetett évszázad ismeretében borzasztó, és  ettől lettünk „nagy vesztesek”. 

Én ezt tanulópénznek tekintem, amit intelligens ember, a történelmi tények alapján inkább elfogad, még ha nekem is rossz érzést okoz, mintsem a történelmi tapasztalatot fájdalommá, majd jövőt romboló időutazássá akarjon tenni. Ez a vágyálmokra alapozott retorika pontos ismérve az átverésre alapozott politizálásnak.

A reálpolitika alapja az őszinte szembenézés. Ezzel nehéz népszerűnek lenni,de biztonságot és esélyt csak ezt teremt.

Ha, a XXI. században elvakultan szajkózza valaki a fájdalmat meg a magyarságát, miközben a világpolitikában zajló reálfolyamatokban csak anyagi hasznokat keres, az veszélyesebb, mint 1914-ben , mert a világ összetettebb, „energia dúsabb”.  Gyalog még lehetek egy picit figyelmetlen, álmodozó, de 220-al száguldó versenyautóban a tévedés nem jog, hanem mások halálos ítélete.

Hh: Hogy látja, a múlt feldolgozása és a vert helyzetből kilábalás hogy zajlik?
Szűkítsük ezt a XX. és jelen századunkra.  Az előbb elmondtam, az első, majd a második világháborúban Magyarország tényleges célok és látható  előnyök nélkül ment bele. A valós folyamatok megértése helyett vágyak mentén politizált, reménykedett és mint ilyen, törvényszerűen a vesztesek oldalán ragadt.

 Az első világháború utáni sorsunkat elsősorban Horthy vállalása majd pávatánca határozta meg, és ebben tragikusan rosszul szerepelt a kormányzó is és az országa is.

 A második világháború után a világpolitikai tömbösödés sokkal meghatározóbb volt. Ez megadta a 47-48-as hatalomváltás keretét, mint ahogy ez a görögöknél, olaszoknál, franciáknál épp fordítva volt. Ami ekkor súlyos teher lett, az az első világháborús jóvátétel után belépő második háborús jovátételek, amelyeket a szomszédos országoktól elkezdve már Szovjetuniónak is fizethettünk. Ez a háborús kiadásokon túl a frontok átvonulása miatti rombolások, sokszor rablások, menekülések mellett a bombázások veszteségei is növeltek. Tehát a háborúskodás számlája még negatívabb lett, amelyet a dolgozók, nyugdíjasok az alacsony bérekben, a megszabott központosított tervgazdálkodásban és eleinte a padlásfelsöprésekben is megfizettek.
Ami még rontott a helyzeten, az az, hogy a határok továbbra is gátolták az érintkezést, illetve a déli és nyugati rész vasfüggönyén keresztül az átjárhatóság gyakorlatilag megszűnt. A határmenti térségek még jobban elsorvadtak, a helyi gazdaság, a családi, szomszédsági kapcsolatok elhaltak. Az ország azonban a két világháború között a köz és felsőoktatásba, a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésébe fektetett sokat.  A vidéki és nagyvárosi szegénység a világháború alatti szinten maradt. Tehát a kilábalás az ország lakosságának többségét, mintegy 3-4 millió embert a túlélésért való küzdelemre kényszerített.

Az ország lakossága akkor nem érezte Trianon súlyát, amikor a lehetőségei, fejlődése nem volt korlátozva. Ez érvényes 1960 utáni Kádár rendszerre is, ahol az oktatás fejlesztése mellett a szocuiális szolgáltatások, a vidéki szegénység felszámolása, a mezőgazdaság fejlődése a családok szintjén tervezhetővé tette a jövőt.

Itt fontos elmondani, hogy a huszas években minden városban faluban a hősi halottaknak emlékműveket emeltek, és ezekből jutott a határ túloldalára is, ahol erős szembenézés pl. magyar nevek olvasása pl. Ausztriában. De, a Trianon elleni fellépés , néhány tucat emlékmű kivételével nem volt divat, viszont sokezer beszédben könnyeket hullattak a szónokok, és jött a második világégés.

Ma a trianoni emlékművekkel Dunát lehet rekeszteni, miközben de facto, az EU tagságunkkal megszűnt a trianoni alárendeltség, azaz megszűnnének, ha pl. Orbán Viktor  nem üzenne hadat minden hónapban mindenkinek, akivel megküzdöttük a múltat, de élhető jövőt csak együtt építhetünk. 

 
Ebből következik, hogy a kilábalásunk minden alapfeltétele adott. A magyar nép kifizette jobboldali , konzervatív arisztokráciája  tévedésének, úri létéhez ragaszkodásának minden számláját, attól függetlenül, hogy akarta el. Ma, annak a közösségnek vagyunk tagjai, akik felismerték, aki Európában feszültséget szít, mindegy mire hivatkozva, legyen az vallás, nemzetiség, anyagi vagy politikai haszon, választási érvelés, az mind Európa népeinek újabb véráldozatát, esélyeinek csökkentését akarja, beleértve a saját népéét is!

 
A Brexit után józanodó britek is érzik ezt, de a Brüsszel ellen harcot vívó Orbán, mint miniszterelnök trianoni krokodilkönnyeit hívja elő, csak nehogy valaki rákérdezzen, tudja e, milyen következményekkel jár a hatalommentő politikai technikája, és ki fogja fizetni ennek az árát?

Mert a fő tanulság az. Senkinek nincs joga, történelmi felelősség nélkül konfliktusokba vinni az országot. A történelmi felelősséget meg anyagi áldozatban és életekben is fizetik. aki ezt nem tudja felfogni, az alkalmatlan felelős politikusnak, aki pedig tudja, az bűnöző!

A kilábalásunk akkor záródik le, amikor a trianoni átkot felszámoló EU tagságunk mellett olyan demokratikus köztársaságot tudunk teremteni, amely immunis és megvédi az országot, a népet az uszító, populista hatalom és pénzhajhászoktól, és megerősíti a Kárpát medencei és európai magyarságot a hitében és céljában. Versenyképes és alkotó, sikeres nép lehetünk, aki az európai népek csapatában elismert és becsült teljesítményekkel fejlődik, járul hozzá a közös sikerhez, nem pedig rossz, aljas szándékú felbújtóként, piti tolvajlásokba bonyolódó vezetőket választ magának.

Hh: Akkor ma mit jelent Trianon? Mit jelenthet?

Röviden. Egy nép hallhatatlan, de önző, buta vezetőknek meghajolva,  versenyképtelen célok és elgondolások mentén sokat tud szenvedni. De azok nem magyarok, hanem mazochisták, szerintem.

Trianon különbözik minden más, akár katonai vereségtől, Muhitól, Mohácstól vagy Világostól.
 A magyar konzervatív jobboldali vezetés inkább vállalta az ország szétdarabolását, mintsem  ellenálljon, vagy a Kun Béla féle honvédő harcot segítse, majd demokratikus módon küzdjön meg a nép bizalmáért. Azaz amikor az elit érdeke fontosabb, mint az ország, akkor ez az elit és követőik ne emlékezzenek álságos ünnepségeken, történelem hamisító gyásszal, sérelmekkel, amikor ezt büszkén vállalt elődeik okozták, és amit ma tesznek újabb kockázatot jelent.

 
A gyermekeink, fiataljaink szinte már ösztönös menekülése, új haza keresése ennek a kilátástalanságnak, kockázatnak tragikus bizonyítéka.  Ahhoz, hogy egy kormány a népének ártson, sok értelmetlen háborút kell indítania, a veszteség és a vesztesek garantáltak!

Hh: És a határon túli magyarság szenvedéseit dobjuk a sarokba?
Ma a legnagyobb veszélyben épp az a határon kívülre került magyarság leszármazottai vannak, akiket a mai magyar politika, ma már bizonyítottan belső érdekeinek érvényesítésére használ, miközben a hazai és határon túli magyarság létszáma rohamosan csökken. Egy mai  erdélyi fiatalnak az Európai Unió lehetőségei között otthon díszmagyarnak lenni egyszerűen nem éri meg, ahhoz képest hogy pl spanyol munkavállalásból szerzett jövedelméből vállalkozva otthon sikeres vállalkozó lehet, miközben megrendelői angolul, spanyolul, románul küldik az e-mailt. Igaz a munkát magyarul jobban esik kiadni, mert azért a gyerekkori társai közül már többen nála dolgoznak. Ma neki Trianon egy történelmi tény, a nehéz múlt kezdete, és azt mondja, nagy szülei, szülei kitartottak, megtartották magyarságukat, de a léte, és hogy magyar maradhasson, az  a megrendelésektől  függ.

Inkább akkor büszke magyar, illetve inkább székely, amikor már németeknek is ajánlják a munkáját.
Várja Románia schengenbe való lépését, mert akkor még kevesebb kötöttsége lesz. Szeretné ha az EU még több dolgot központilag egységesítene, ne Bukaresttől függjön egy-egy fejlesztés, jogszabály, ami neki az életét befolyásolja.  

És más erdélyi román vállalkozó fiatalok is ugyanígy gondolkodnak. Ők nem akarnak a nacionalizmus uszályán lógni, amikor vevőiktől függnek, akik nem a románságukért fizetnek.  De, ha Felvidéken beszélünk vállalkozókkal, ott is a magyarul beszélők nem magyarkodnak , hanem boldogulnak, fejlődnek. Ma már reggel Nagymedve irányába több magyar indul dolgozni Győrből, pedig állítólag Magyarországon munkaerő hiány van.  Ma a legnagyobb túljelentkezés a több tannyelvű iskolákban van, mert a legmagyarabb szülő is tudja, hogy magyarkodásért csak nagyon kevés ember tud megélni.  Ez nem megtagadása a határon túliak és belüliek áldozatának, hanem a bátor jövőbenézés.

A múltból tanulunk, a jövőben céljaink terveink, felelősségünk van. Akkor leszek büszke, ha célját terveit biztonsággal elérő emberek sokasága szól egymáshoz mosolyogva, magyarul.
A mai határon túliak a „magyarban” élőket nem értik, politizálni meg végképp nem szeretnek, mert nem is értik a magyarbeli magyarokat, magukat meg szeretnék megvédeni tőlünk.

Európa a közös hazánk, a békés , biztonságos együttélésünk kerete. Ez a jelen és jövő, ha a határokon valami őrült nem kezd újra drótot húzni, mint ahogy kizárja a vajdasági magyarokat, mert neki éppen ez éri meg. A dolgok összefüggnek és a következményeket minden magyar viseli.

Hh: Mi lenne a rövid üzenete?

Trianon végleges bukását az Európai Unióban való belépésünkkel értük el, és akik ma politikai kalandorként sírnak Trianon miatt, miközben támadják az Európai Uniót, azok sok százezer magyar katona sírjain ugrálnak, és képmutatóan veszik semmibe az ország két világháborús emberi anyagi áldozatait!
Aki  ezt teszi, az elvakult ember, aki a jelenben elkövetett hibái következményeit sem tudja vagy nem akarja felmérni, a felelősségét vállalni!

Akik érzelmileg tragédiaként élik meg a veszteséget, miközben nem látják a mai lehetőséget, azok számára ez a cikk először haragot szülhet, de ha belegondolnak, újra olvassák, a józan kézfogás gesztusa. A Múlt megtörtént, fogadjuk el! A mában építjük a közös jövőnket vagy okozunk gyermekeinknek, unokáinknak újabb fájdalmas terheket. Ennek felelőssége alól felmentésünk nem lehet!
 
Mert „mi dolgunk e világon, cselekedni erőnk szerint a legnemesbekért…”

(szerk)